Azt hitte, hogy Ön minden esetben dönthet a sütik elfogadásáról? Nos, nem egészen..

A felugró ablakok jóváhagyásával "elfogadjuk" a sütiket. Vagy mégsem? És az a süti, amelyik ahhoz kell, hogy elfogadjuk a sütiket? Süti-paradoxon!! (Olvasási idő: 2 perc.)
Ahogy korábbi cikkeinkben írtuk, vannak ún. „szükséges” sütik és olyanok, melyek a „vesénkbe látnak”.
 
1. A „szükséges” sütik használatához nem kell a hozzájárulásunk, csak tájékoztatni köteles alkalmazásukról a honlap üzemeltetője.

A szükséges sütiket tekintve téves tehát azt hinnünk, hogy ráhatással lehetünk az alkalmazásukra, illetve mi fogadjuk vagy utasítjuk el azokat. Az egyetlen amit tehetünk, ha el akarjuk kerülni az adott honlap valóban hasznos és „szükséges sütijei” általi adatkezelést, hogy elhagyjuk a honlapot és nem használjuk azt. Ezért is helytálló ilyen esetekben az olyan „süti figyelmeztető” szövegek alkalmazása, melyek csupán tájékoztatnak arról, hogy az oldal a működéséhez szükséges sütiket használ. Nem szerencsés az „Elfogadom” és egyéb, hozzájárulást sugalló gombok elhelyezése ezekben, mivel az így teremtett helyzet nem fedi a valóságot.

Tehát ha elfogadjuk a sütiket, ha nem, az ilyen sütik bizony dolgoznak.

Fontos újra megjegyezni, hogy a weboldalak működéséhez "szükséges" sütik valóban hasznosak a felhasználók számára, és nem végeznek olyan adatkezelést, mely érzékeny adatokat érintene, vagy bármi módon visszaélésre adna alkalmat.

2. Ugyanakkor megfigyelhetők olyan esetek, amikor a honlap betöltődésekor már települnek a hozzájárulást igénylő sütik is. Erre nagyon jó és gyakori példa a Facebook bármely honlapra beilleszthető „megosztás” és „like” gombjai, melyek elhelyezésével a közösségi oldal – reklámok célzásához adatot gyűjtő – kódjai is működni kezdenek az adott honlapon. Ezt az esetet is gyakran úgy oldják meg az üzemeltetők, hogy az oldal betöltődésekor felugró üzenetben figyelmeztetik a felhasználót a sütik alkalmazására, és tudomásul vételt vagy jobb esetben hozzájárulást kérnek.

Tehát előfordulhat, hogy ez utóbbi esetben sem mi döntünk a sütik településéről, mert mire nyilatkoznánk erről az elfogadással, addigra már települtek a hozzájárulást igénylő sütik.

Viszont ilyenkor a szolgáltatók nem teljesítik az előzetes tájékoztatást követő hozzájárulás beszerzésének követelményét, így ez a gyakorlat nem felel meg a GDPR-nak.

Erre a paradox helyzetre azonban van megoldás; erről későbbi, webshop/weboldal üzemeltetőknek szánt cikkünkben írunk.

Érdekesség: A sütikről szóló tájékoztatás tudomásul vételének regisztrálását is - jellemzően - süti tárolja el. Tehát gyakran ahhoz is süti kell, hogy nyilatkozzunk a sütikről. Viszont ehhez ennek a sütinek tepülnie kell az eszközünkre először, csak így tudja regisztrálni a hozzájárulást/tudomásul vételt. Ez azonban nem problémás, mert az ilyen süti - amennyiben további adatokat nem gyűjt - az ún. "szükséges" sütik csoportjába tartozik, melynek alkalmazásához - mint fentebb is írtuk - nem kell hozzájárulás, csak előzetes tájékoztatás.

Mindent összefoglalva azért a sütiktől nem kell félni, mert - ahogy azt következő cikkünkben olvashatják - az érzékeny adatok gyűjtése tekintetében a mi kezünkben van az irányítás.

Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is! (Ha nem látja itt a Facebook "Megosztás" gombját, akkor Ön még nem engedélyezte a "marketing" kategóriába tartozó sütiket.. :) )



A Facebook közösségi oldal fent hivatkozott adatkezeléséről is tájékoztatást nyújtó szabályzata itt érhető el:

Facebook - Adatkezelési szabályzat