Ilyen süti, olyan süti… Milyen süti?!

Próbáljuk megérteni a sütik mibenlétét és célját, hiszen mindannyiunkat érint a működésük. Ugyanakkor a megszámlálhatatlan sütik alkotta információrengetegben lehetetlen eligazodnia a felhasználóknak. Ehhez nyújtunk segítséget egyszerű, de a felhasználó szempontjából lényeges megközelítéssel mai cikkünkben. (Olvasási idő: 2 perc 30 másodperc.)
Hogy megértsük a sütik (cookie) alkalmazásának, jóváhagyásának lényegét, először is két fő csoportba kell osztanunk őket.

1. Szükséges sütik: Tudjuk, hogy a boldogsághoz – teljesen normális módon :) – szükségünk van az édességekre, de itt most nem erről lesz szó. Ebbe a csoportba tartozó kis adatcsomagok elengedhetetlenül szükségesek az adott honlap egyes tartalmainak megjelenítéséhez, illetve a felhasználó által kért szolgáltatatásainak nyújtásához. Ezek csupán a kellő technikai műveletek lebonyolításához szükséges adatokat, és kizárólag ebből a célból kezelik.

2. A technikai szükségletnél több adatot gyűjtő sütik: Ezek a sütik a felhasználó szokásaira, érdeklődési körére utaló adatokat is gyűjtenek, mely adatokat az ilyen sütiket küldő szolgáltatók – akik általában eltérnek az adott honlap üzemeltetőjétől – rendszerint célzott reklámok megjelenítéséhez használják. Természetesen nem véletlen, hogy amikor rákeresünk egy bizonyos témára, utána egy darabig keresés nélkül is hasonló témájú hirdetéseket dob fel nekünk a Google vagy pl. a Facebook.

A csoportosítás lényege, hogy csak a második csoportba tartozó sütik alkalmazásához kell hozzájárulás, a szükséges sütikről elég csak tájékoztatni a felhasználókat. (A gyakorlatban ez árnyaltabb lehet, és jellemzően több csoportba kell sorolni a sütiket. A részletekről későbbi cikkünkben olvashatnak.)

Ugyanakkor fontos szabály, hogy a szükséges sütik többfunkcióssá tételével nem lehet bújtatva tágabb, vagy más célú – jellemzően a célzott reklámozást szolgáló – adatgyűjtést is végezni. A további adatokat gyűjtő sütikről bővebben olvashatnak következő cikkünkben.

Mai témánk tehát a szükséges sütik. Legegyszerűbb példa erre az az igazán hasznos süti, amelyik megjegyzi azt, hogy az adott honlapon beléptünk. Ezáltal válik lehetővé számunkra, hogy a honlap egy-egy újabb oldalának megnyitásakor ne kelljen újra bejelentkeznünk – mert ezt kellene tennünk az ilyen süti működése nélkül. Beláthatjuk tehát, hogy bizonyos sütikre valóban szükség van, és számunkra is hasznos funkciót teljesítenek be.

Az ilyen sütik használatához nem kell a hozzájárulásunk, viszont az adott honlap üzemeltetőjének tájékoztatást kell nyújtania az alkalmazásukról. Az ilyen sütik alkalmazásáról az üzemeltető célszerű módon – illetve ha a sütik alkalmazásával járó adatkezelés már a honlap felkeresésével megkezdődik; szükségszerűen – a honlap betöltődésekor felhívja az érintett figyelmét a sütik alkalmazására, és biztosítja a tájékozódás lehetőségét a részletes tájékoztatójának elérhetővé tételével.

De hogy-hogy nem kell hozzájárulnom ezekhez a sütikhez? Hiszen ez is személyes adatkezelésnek minősül!

Nos, az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportja 2012/4. számú Véleményében „mentesítette” az ilyen sütik használatát a felhasználó hozzájárulásától, mivel ezek – az egyéb, a szolgáltatóktól elvárt tájékoztatás és garanciák mellett – gyakorlatilag nem jelentenek adatvédelmi kockázatot.

Tudnunk kell tehát, hogy minden olyan esetben, ahol kizárólag a valóban hasznos és „szükséges sütik” dolgoznak, csak a szolgáltatás biztosításához elengedhetetlen adatkezelésről lehet szó, mely nem eredményezi a látogatók szokásainak, érdeklődési körének feltérképezését és későbbi reklámokkal „bombázását”.

A reklámcélú adatgyűjtést szolgáló sütikről bővebben következő cikkünkben írunk.

Ha írásunkat érdekesnek találta, ossza meg másokkal is! (Ha nem látja itt a Facebook "Megosztás" gombját, akkor Ön még nem engedélyezte a "marketing" kategóriába tartozó sütiket.)


 

Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2012/4. számú Véleménye itt érhető el:

Az Európai Unió Adatvédelmi Munkacsoportjának 2012/4. számú Véleménye